A sörkészítés művészetének lejegyzéséből tudjuk, hogy abban az időben a sört Nin-Harra istennőnek szánt áldozatként mutatták be.
Erjesztett árpa- és tönkölylepényből készült. A sör nemcsak a nép élelmiszere volt, hanem népszerű fizetőeszköz is. Ha a házigazda meg tudta kínálni a vendégét sörrel, a ház nagy tiszteletnek örvendett. Az első írott sörtörvények a babiloni Hammurapi (Hammurábi) király idejére nyúlnak vissza (a híres törvénykönyv négy fejezete is szól a sörről).
A babiloni sörfőzők kötelességei közé tartozott a betegek befogadása és gyógyítása, mivel ismert volt a sör nyugtató tulajdonsága, és már felhasználták a gyógyításban. A középkorban kezdtek a sörhöz komlót adni, főleg azért, hogy növeljék gyógyító erejét.
A népi gyógyászatban hatékony szerként alkalmazzák a vizeletkiválasztás serkentésére, valamint bőrproblémák és alászavarok kezelésére.
A SÖR FAJTÁJI
A sör alacsony alkoholtartalmú ital, amelyet maláta (leggyakrabban árpa vagy búza), komló és víz erjesztésével késíztenek - különleges élesztőfajták használatával.
A malátakivonat és az alkoholtartalom nagyságától fügően a sör lehet alkoholmentes, könnyű, teljes és erős fajta. Az alkoholmentes sör alig tartalmaz alkoholt, és ugyanaz a gyógyhatása, mint a rendes sörnek.
Gyógyászati célokra legjobb a pasztörizálatlan sör.
Gyógyító hatás: A sör elsősorban komló- és élesztőtartama miatt gyógyhatású. A komló flavonoidokat, illóolajokat, keserűanyagokat és más nyugtató, a baktériumok növekedését vagy szaporodását megállító és vizelethajtó anyagoakt tartalmaz. Ezek közül a legfontosabb a lupulin, ennek a legerősebb a nyugtató hatása. Az élesztő tartalmazza majdnem az összes B-típusú vitamint, továbbá számos ásványi anyagot: foszfort, cinket, magnéziumot, vasat, káliumot, szelént és krómot, ezért kiváló hatással van a bőre és a hajra.
Összetevők
1 dl világos teljes sör átlagosan 0,5 g fehérjét, 4 g szénhidrátot és 4 g alkoholt tartalmaz; energiatartalma kb. 50 kcal.
A jelentős mennyiségű B-tipusú vitamin (elsősorban B6 és niacin) mellett ásványok:
27 mg kálium, 4 mg kalcium, 14 mg foszfor, 6 mg magnézium találhatók benne, valamint nyomelemek: vas, szelén és fluor.
A sör javítja a bőr állagát - A sörben található élesztő elősegíti a bőr vérellátását, és eljuttatja a bőrbe a fontos B-vitaminokat.
A hámló bőr, a viszketés, a száj nyálkahártyáinak gyulladása, a repedezett ajkak, a szájzugban lévő kis fekély - azaz a B-vitamin-hiány tünetei így enyhülnek.
Egyhetes élesztőtablettás (a gyógyszertárakban kapható) kezeléssel gyakran teljesen elmúlnak a panaszok.
Segítség az elalvásban - Ha annyira kimerültek és fáradtak vagyunk, hogy már nem tudunk elaludni, segíthet este egy pohár sör, mivel a komló összetevői nyugtatóan hatnak az idegrendszerre, az alacsony alkoholtartalom pedig javítja az agyban az alvásközpont vérellátását.
Egy pohár sörnél többet azonban nem szabad inni, mert akkor a hatás az ellenkező lehet:
a túl sok alkohol nyugtalanná és éberré teszi az embert. Túlzott mennyiségű sörfogyasztásakor az alkohol káros hatása miatt elveszíti gyógyító tulajdonságait.
ÉRDEMES TUDNI
A forralt sört egy tojássárgájával és egy kevés mézzel, valamint fűszerekkel keverve széles körben használják megfázás ellen.
ALKALMAZÁS
Elalvási nehézségek
- 2 dl könnyű világos sör
- 1-2 kávéskanál méz
A sört melegítsük feltesthőmérsékletűre, és igyuk meg kis kortyokban. A sör aktív összetevői nyugtatnak, segítik az elalvást. Ezt a hatást erősíti a méz.
Egyhetes sörkúra bőrproblémákra
- 7 (0,5 literes) üveg pasztörizálatlan búzasör
Őblítő fénytelen, töredezett hajra
- 2,5 dl langyos világos sör
- 1 tojássárgája
Pakolás száraz és hámló bőrre - Az arcunkra vigyünk fel 3-4 evőkanál sörhabot, és ujjbegyünkkel finoman masszírozzuk a bőrünkbe, amíg be nem szívja, de ne dörzsöljük. A hab hidratálja a bőrt, csökkenti a hámlást. Ha egy összetört avokádó felét elkeverjük néhány evőkanál sörrel, az így kapot krémet is felvihetjük az arcunkra. Hagyjuk rajta 15 percig.
*********