Őseinket mindig is izgatta az a titok, hogyan képesek a gyógy- és fűszernövények javítani az ételek ízét, ugyanakkor a testet is gyógyítani: mindez számtalan bonyolult spekulációhoz veztett, de az esetek többségében a megoldás örök rejtély maradt. A későbbi kémiai elemzések és az orvosi vizsgálatok azonban csaknem mindig alátámasztották az évek során ránk hagyományozódott ősi tudást. Ez azonban nem jelenti azt, hogym inden egyes természetes hatóanyagot megfelelő mélységben ismerünk.

Meglehetősen gyakran gyógynövények keveréke idézi elő a kívánt speciális hatást, míg az egyes növényi részek magukban hatástalanok. A legtöbb hatóanyag valójában a növény saját anyagcseréjének mellékterméke, ezért aztán a kémiai vegyületek szinte bármely csoportjához tartozhat. Alább felsorolunk néhányat a legfontosabb közül.

ERJESZTŐK (fermentumok, enzymek).

Katalitikus anyagok, vagyis olyanok, melyek már minimális mennyiségben befolyásolják a vegyi reakciók sebességét, anélkül azonban, hogy az így keletkezett új anyagban kimutathatók volnának.
A katalizátorok általános jellemvonásához az erjesztőknél még hozzátehetjük, hogy jellegzetesen határolt hatóterületük van (egy bizonyos enzym, mindig csak bizonyos reakciónál lép fel), érzékenyek a hőmérséklet emelkedésével szemben és bizonyos mérgektől befolyásolhatóak.
Előállíátsuk nagy nehézségekbe ütközik. Működésükre példa az úgynevezett húsevő növények, melyek az oldott peptont felszívni képesek, mert a levélben pepsinhez hassonló erjesztő, acidalbumin van. Így pl. a marmatfű (drosera rotundifolia) a reátapadó kis állatkák fehérje anyagát megemészteni képes. (lásd. enzimek-koenzimek)

ALKALÓIDOK

Az alkaloidok viszonylag bonyolult, nitrogéntartalmú szerves vegyületek, amelyek különösen gyakoriak a virágos növényekben. Gyógyhatásuk a bennük található aminocsoportnak tulajdonítható. Azonban sok rendkívül veszélyes méreg is az alkaloidok közé tartozik: ezek kis adagban alkalmazva nagyon hatékony orvosságok lehetnek, nagy adagban viszont függőséget és/vagy halált okozhatnak. A legjobb példa a morfin, amelyet a mákból vonnak ki. A macskagyökérfélék családja, vagy például a kerti ruta (Ruta graveolens) és a fekete nadálytő (Symphytum officinale) viszonylag kis mennyiségű alkaloidot tartalmaznak.

CSERANYAGOK

A cseranyagok, amelyek tanninok vagy csersavak gyűjtőnéven is ismertek, összetett szerves vegyületek, és kisebb-nagyobb mértékben csaknem minden növényben jelen vannak. Általában a növény kérgében vagy leveleiben raktározódnak, amelyeknek ezáltal kellemetlen ízt kölcsönöznek - például ez lehet az oka annak, hogy az állatok elkerülnek bizonyos növényeket. A cserzőanyagoknak megvan az az egyedülálló tulajdonságuk, hogy oldhatatlan vegyületeket képeznek az élő testek szöveteiben található fehérjékkel (például a bőrben vagy a nyálkahártyákon), s ezáltal összehúzzák a szöveteket (adsztringens tulajdonság). Ezeket a vegyületeket a bőr kikészítésében is használják. Ezen túlmenően gyulladáscsökkentő hatásúak, csökkentik az irritációt és elgyengítik a kórolkozókat - mindezt azáltal, hog megfosztják a baktériumokat a szaporodásukhoz szükséges tápanyagoktól. A cseranyagokban különösen gazdag növények közé tartozik a palástfű (Alchemilla vulgaris), a bazsalikom (Ocimum basilicum), a zsálya (Salvia officinale) és a fekete nadálytő (Symphytum officinale).

GLIKOZIDOK

A glikozidok gyakoriak a növényvilágban. Ezeknek a szerves vegyületeknek gyakran meglehetősen eltérőek a tulajdonságaik, éppen ezért több külön csoportra osztják őket. Talán a legfontosabbak közülük a szívre ható glikozidok, azok a vegyületek, melyek (az egyébként nem megfelelően működő szerv esetében) növelni tudják a szív teljesítményét. Emellett vízhajtó hatásúak, ami a szövetfolyadékok mennyiségének csökkenéséhez vezet, s ezáltal alacsonyabb vérnyomást eredményez. A szívglikozidok számos különböző növényben jelen vannak, melyek közül talán a legismertebb a piros gyűszűvirág (Digitalis purpurea) és a szagos müge (Galium odoratum). Az izzasztó hatású glikozidok is jól ismertek a gyógyteákból, melyeket a fekete bodza (Sambucus nigra) virágaiból készítenek.

KESERŰ-ANYAGOK

A gyógynövényekben előforduló keserűanyagok nem alkotnak egységes csoportot, valójában a keserű íz az egyetlen közös vonás ezekben az erősen eltérő hatóanyagokban. A növények az ilyen keserű ízű összetevőket a természetes ellenségeikkel szembeni védekezésben használják. A keserűanyagok terápiás tulajdonságai azon alapszanak, hogy serkentik a gyomornedvek elválasztását és az epehólyag működését, ezáltal javítják mind az étvágyat, mind az emésztést.Bizonyos keserűanyagoknak tonizáló hatást is tulajdonítanak. Sok gyógynövény tartalmaz ilyen keserűanyagokat, például a cickafark (Achillea millefolium), a fehér üröm (Artemisia absinthium), a fekete üröm (Artemisia vulgaris) és a csombord (Satureja hortensis).

SZAPONINOK

A szaponinok a növényi glikozidok egyik alcsoportja, amely a fitoszterolok családjába tartozik. Egy vízben oldódó cukorrészből és egy zsíroldékony szapogeninrészből állnak. A nevük arra vezethető vissza, hogy ha feloldják őket vízben, tartós szappanos habot képeznek ("sapo"=szappan). A szaponinoknak két csoportját különítjük el: a triterpén szaponinokat és a szteroid szaponinokat. Az utóbbiak szerkezeti hasonlóságot mutatnak az emberi szervezet szteroidhormonjaival; ezért nem meglepő, hogy a kezelés során időnként hormonális aktivitást eredményezhetnek. A triterpén szaponinok gyakran erőteljes köptető hatásúak, mivel ezek a hatóanyagok a légcsőben vagy a hörgőkben feloldják a váladékot. Szteroid szaponinokat találunk például az édesgyökérben (Glycyrrhiza glabra); triterpén szaponinokat többek között a kankalinban (Primula veris), a körömvirágban (Calendula officinalis), kis mennyiségben a rozmaringban (Rosmarinus officinale), sőt még az illatos ibolyában (Viola odorata) is.

ILLÓOLAJOK

Hatóanyagainak köszönhetően a kamilla keresett és nagy becsben tartott gyógynövény!
Az illóolajok többnyire aromás, illékony, olajos anyagcseretermékek, amelyeket an övények mirigyei vagy speciális kiválasztó sejtjei termelnek és raktároznak. Az illóolajok megtalálhatók csaknem minden övényi részben, legyen szó virágokról, levelekről, tűlevelekről, szárakról, gyümölcsökről, magokról, gyökerekről, vagy akár a fatörzsről vagy kéregről. Néha csupán egyetlen összetevőből állnak, máskor különböző kompononsek százaiból felépülő, bonyolult szerkezettel rendelkeznek. Ezeknek az olajoknak sokféle hatásuk lehet az emberi szervezetre: némelyik gyulladáscsökkentő, míg mások görcsoldó, vizelethajtó, vagy akár köptető tulajdonságúak, hogy csak néhányat említsünk. Ezenfelül vannak olyan illóolajok is, amelyek külsőleg alkalamzva enyhén irritálják a bőrt, s ezáltal javítják a vérkeringést a kezelt területen. Az illóolajok kivonására a leggyakrabban alkalmazott módszer a desztilláció. a gyulladáscsökkentő hatású illóolajat tartalmazó növények tipikus példája a kamilla (Maricaria recutita)

FENOLOS VEGYÜLETEK

Szalicilsav, amely a közismert Aspirin alapjául szolgál. A szalicilsav megtalálható például a fehér fűzben (Salix alba) és az illatos ibolyában (Viola odorata). Egy másik gyakori fenoloid a timol, amely jelen van például a kakukkfűben (Thymus vulgaris). A fenolos vegyületeket hagyományosan sebek fertőtlenítésére használják, ám ha túl nagy adagban alkalmazzák őket, akár káros mértékben is irritálhatják a bőrt.
A fenolos vegyületek sajátossága a jellegzetes, gyűrű formájú kémiai szerkezet. Az egyik legismertebb képviselőjük a

FLAVONOIDOK

A flavonoid kifejezés jó néhány különböző hatóanyagra használatos, melyeknek azonban egyforma a kémiai alapszerkezete. Ez a többnyire sárgás színű, nitrogénmentes fenolos vegyületcsoport rendkívül gyakori a növényvilágban. Meglehetősen eltérő kémiai és fizikai tulajdonságaikat tükrözi sokoldalú gyógyászati felhasználásuk is. Valószínűleg a keringési rendszerre gyakorolt hatásuk a legfigyelemreméltóbb, az emésztőrendszer görcseire vagy az értelmeszesedésre kifejtett hatásuk mellett. Jellegzetes forrásuk az árnika (Arnica montana), amelyet gyakran használnak keringési problémákra; illetve a medvehagyma (Allium ursinum), amelyet emésztési rendellensségek esetén alkalmaznak.

NYÁLKA-ANYAGOK

Sok növény tartalmaz nyálkát, amely hosszú szénláncú cukormolekulákból áll: ezek vízben oldva ragadós, sűrű masszává alakulnak. Az elsődleges terápiás alkalmazásuk azon alapszik, hogy megtapadnak a nyálkahártyákon, például az emésztőrendszerben, ezáltal védve őket az irritáló vagy fertőző anyagoktól. A nyálkaanyagokat ugyanakkor enyhe haszhajtó tulajdonságuk miatt is hasznosítják, mivel vízmegkötő képességük térfogat-növkedést eredményes az emésztőtraktusban. Kedvelt felhasználási módjuk az is, hogy keserű vagy erős ízű orvosságokhoz adagolják őket, mivel eltompítják az ízlelőbimbókat. A nyálkában gazdag növények közé tartozik a martilapu (Ussilago farfara), a mályvarózsa (Alcea rosea), a fekete bodza (Sambucus nigra) virága, és a réti legyezőfű (Filipendula ulmaria), a körömvirág (Calendula officinalis) vagy a fekete nadálytő (Symphytum officinale). A vízoldékony nyálka ezenkívül gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító tulajdonsággal is bír.

VITAMINOK

A vitaminok az emberi anyagcsere fenntartásához nélkülözhetetlen anyagok. Mivel ezeket a szervezet nem képes önmaga előállítani, csak a táplálékbevitel révén juthatunk hozzájuk. A friss zöldségek vagy a gyógyfüvek gyakran sok vitamint tartalmaznak, de pontos mennyiségük növényenként igen eltérő lehet. Például a mezei sóska (Rumex acetosa), a medvehagyma (Allium ursinum), a zsázsa (Lepidium sativum) és a petrezselyem (Petroselinum) mind jelentős mennyiségben tartalmaznak C-vitamint, míg a fokhagyma (Allium sativum) egy vitaminbomba, mivel A-, B1-, és C-vitaminokat egyaránt tartalmaz.

A legfontosabb ezek közül:

Az A-vitamin. Bőven van salátafélékben, parajban(spenot), sárgabaracban. Tisztán a növényekben nem fordul elő, csak provitaminja a carotin. Ebből aztán a szervezetben a máj közreműködésével lesz A-vitamin.
Hiánya a nyálkahártya degenerativ elváltozását, szaruhártyabetegséget, betegségekkel szemben való védettség csökkenését, az altáji szervekben kőképződést és a fognövésben zavarokat idéz elő.
Növényeink közül főleg a gyümölcsök nagy carotin tartalmúak; ezenkívül a répa, berkenye, paprika, bodza, vadgesztenye tűnnek ki aránylag erős carotin tartalmukkal.

A B-vitamin csoportot a beriberi kapcsán fedezték fel, tulajdonképpen csak a csoport első tagja a B1, az antiberiberi-vitamin. (Sörélesztőben, korpában)
Hiánya a beriberi tüneteivel jelentkezik. A B2 pellagraellenes, míg a többiek, legalább is manapság, kevésbé praktikus fontosságúak, B2, mint B1 kelkáposztában, céklában.

A C-vitamin a skorbut gyógyszere. Sok van a citromban, narancsban, paprikában. Ma már mesterségesen is előállítható, mint axcorbinsav.
Hiánya a skorbut tüneteit (fogínylazulás, vérzések, vérszegénység lásd: A nélkülözhetetlen VITAMINOK! oldalon)
idézi elő. Gyógynövényeink közül a fagyöngy, rebarbara, mezei sóska, vadfokhagyma tartalmaz aránylag nagyobb mértékben C-vitamint.

A D-vitamin az angolkór gyógyszere. Nagyobb mennyiségben a csukamájolajban található, kisebb mennyiségben sok gyógynövényünkben. Könnyen elbomlik. Van az életsztőben is.
A többi vitaminok közül az E-vitamint (sterilitás-elleni vitamin), valamint a P-vitamint (permeabilitás vitaminja), melyet a C-vitamin kapcsán észlelt eredmények révén fedezett fel Szentgyörgyi Albert. A többiekről ma még elég keveset tudunk, legfeljebb létezésük és hatásterületük határai vannak megszabva.

A vitamingyógyászat szintén egyike azon felfedezéseknek, melyet a természetgyógyászok már a laboratóriumi eredmények előtt, a friss növényekkel való táplálkozás révén, ösztönösen hirdettek, szembe helyezkedve azzal az állásponttal, mely a táplálkozásban a kalória mennyiség egy szükségszerű minimumának felvételét látta.

ÁSVÁNYI ANYAGOK

Egyes gyógynövények igen gazdagok ásványi anyagokban; tehát olyan szervetlen vegyületekben, amelyek szükségesek a támasztószövet képződéséhez, az enzimek előállításához és az idegrendszer működéséhez. Ásványi anyagokban gazdag növények például a fodros petrezselyem (Petroselinum crispum var. crispum) és a nagy csalán (Urtica dioica) melyek sok vasat tartalmaznak; a pitypang (Traxacum officinale), amelynek magas a kalciumtartalma; valamint a fekete bodza (Sambucus nigra) virágai, a komló (Humulus lupulus) és a cickafark (Achillea millefolium), melyek káliumban gazdagok.