A gyógynövények felismeréséhez szükséges alapismeretek
A gyógynövények leírásánál, begyűjtésének módozatainál, felhasználásánál, a drog meghatározásánál egyre-másra előfordulnak a növény egyes részeinek alaktani elnevezései, elkerülhetetlenné válik, hogy az olvasó az alaktani alapelemeket meg ne ismerje.
Igyekeztem a lehető legrövidebben, tömören és érthetően közölni a szükséges tudnivalókat.
A növényen megkülönböztetünk: gyökeret, szárat, ágakat, leveleket, virágot, termést (gyümölcsöt) és magot.
I. A gyökér.(Radix)
A növényeknek helyzetét biztosítja, a táplálékot felszívja. Rügyeket, leveleket nem hajt. A szár egyenes folytatása a fő gyökér, a belőle kiágazó gyökerek a mellékgyökerek. Ezenkívül vannak élősdi gyökerek, léggyökerek és vízben úszó gyökerek.
II. A szár. (Caulis, cormus, stirps)
A növény azon része, mely rendesen fölfelé növekszik. A szár azon részét, mely két levél közt van, tengelyíznek nevezzük. A szár melléktengelyei az ágak, ezekből a gallyak fejlődnek. A virágot viselő szár, mely csak tőlevelekkel bír, a kocsány.
A szár állományára nézve fás, hacsak nagyobb magasságban ágazik el; ha mindjárt a gyökérből, cserjének, ha a cserje csak alsó részében fás, akkor félcserjének nevezzük. Ha fűnemű és csak egyszer
érlel magot, úgy lágy szár a neve.
A puha szárú növény dudva. A pázsitok azonos, belül üres szárát szalmának nevezzük.
A száron az ágak állása váltakozó, átellenes, vagy ha egy gyűrűből indul ki, örvszerű,stb
A földalatti szár lehet: gumó, hagyma, hagymagumó, tarack, gyöktörzs. A szárhoz számít: az ostorinda, a föld feletti sarj és a kacsok.
III. A levél. (Folium)
A szár oldalán lévő, többé-kevésbé kiszélesedett zöld részeket levélnek nevezzük.
Megkülönböztetünk:
1. szik- vagy csíraleveleket, melyek már a növények magvában levő csírán megvannak;
2. alleveleket vagy pikkelyleveleket, melyek rendszerint a levélhüvelynek megfelelő részéből alakulnak s feladatuk a növény testének megvédése. Ilyen allevelek a rügypikkelyek, melyek rendszerint kemények, vaskosak, gyakran bőrneműek és nem zöldek; a feladatuk teljesítése után lehullanak;
3. lombleveleket, melyek egyszerűek (ha csak egy lemez van), vagy összetettek;
4. a virág vagy virágzat táján fejlődő levelek a fellevelek, melyeket fedőleveleknek is nevezhetünk, mivel a bimbókat feslésük előtt beborítva védik. Gyakran igen kicsinyek, sőt hiányozhatnak is. Alakjuk, elhelyezésük és a virághoz való helyzetük szerint lehetnek
a) murvák v. murvalevelek, melyek hónaljában áll a virágot tartó kocsány;
b) előlevelek, melyek rendszerint a kocsányon a virág közelében állnak;
c) fészekpikkelyek, ezek a fészkes virágzatúak fészkeit körülvevő murvák;
d) buroklevelek, az egész virágzatot védik; stb.
A levél 3 részből áll: hüvely, nyél, lemez. A hüvely és a nyél gyakran hiányzik, ilyenkor a levelet ülőnek mondjuk.
A levéllemez alakja lehet: tűidomú, vonalas, szálas, pajzs alakú, lándzsás, tojásdad, visszásan tojásdad, stb.
A lemez szélére nézve lehet: ép szélű, fogas, fűrészes, csipkés, öblös stb.
Ha a levéllemezen a behasítás nem megy a levél közepéig, a levél karéjos,
ha a közepéig, hasogatott, ha középen túl, osztott a levél.
Van azonkívül összetett, ujjasan összetett és szárnyasan összetett levél is.
A levélnyél tövében gyakran pálhák vannak.
Közvetlen a virág alatt murva-levelek vannak.
IV. A virág (Flos)
A virág, szaporodás céljára átalakult leveles hajtás. A rajta levő levelek a viráglevelek, ezek közül a belsők a magképződéshez szükséges termőt és porzót alkotják, ezeket pedig a többé-kevésbé körben álló virágtakaró veszi körül. A termő, porzó és virágtakaró rendesen hosszabb-rövidebb nyélnek, a kocsánynak megvastagodott csúcsán, a virágvackon (virágtengelyen) foglal helyet. A még ki nem nyílt virág: bimbó. Ha a kocsány annyira megrövidült, hogy alig észrevehető, akkor a virágot ülőnek mondjuk.
A virágtakaró lehet:
1. egynemű, egyszínű s ekkor lepel a neve. Az egyes lepellevelek vagy szabadok, vagy egymással összenőttek. A lepel lehet zöld színű vagy élékszínű, vagy hártyás, színtelen, de néha sertékké is átalakulhat.
2. vagy pedig a virágtakaró kétféle: még pedig a külső kör rendesen zöld, ez a csésze; a belső kör pedig más, élénk színű, ez a párta.
A csésze több levélből áll. Ezek a csészelevelek vagy szabadok, vagy többé-kevésbé összenőttek egymással és ekkor forrt, egylevelű a csésze. A forrt csésze ritkán ép-szélű, többnyire fogas, vagy hasogatott, stb; alakjára nézve lehet csöves, kúpos, harangalakú, stb. Néha szőrökből álló bóbitává v. szőrkoronává alakul.
A párta több szabad levélből állhat, s ezeket szirmoknak hívjuk, magát a pártát pedig szabad szirmúnak, vált szirmúnak mondjuk. Ha pedig a szirmok egymással többé-kevésbé összenőnek, összenőtt-, vagy egyszirmú, forrt-szirmú a párta. A szabad-szirmú párta alakja sokféle. Lehet sugaras, ha szirmai szétállnak egymástól, mint a kerék küllői; lehet ereszes, stb.
A forrt-szirmú párta is, úgy mint a csésze, lehet csöves, tölcséres, gyertyatartó-alakú, gömb-alakú, korsó v. bögrealakú, harangalakú. stb. A forrt-szirmú párta vagy csésze szűkebb, csöves része is a kitáguló eresze közti átmenetet toroknak hívjuk.
Hiánytalannak mondjuk a virágot, ha azon minden rész: tehát porzó, termő, virágtakaró (csésze és párta) és a kocsány meg van; ha bármely része hiányzik, hiányos a virág.
Ha a porzó és termő együtt van a virágban, a virág kétivarú; ha csak egyik, vagy a másik van meg: egyivarú. Ha egy-egy növényen vagy csak porzós, vagy csak termős virágokat találunk: kétlakinak, ha porzó és a termő külön-külön virágokban, de mégis egy- és ugyanazon növényen meg van, azt egylakinak mondjuk.
A porzó 2 részből: a szálból és portartóból (portok, porhon) áll. Ha a virágban levő porzóknak mind a száluk, mind a portartójuk egymástól külön áll, a porzók szabadok; ha a száluk össze van nőve, és pedig, ha valamennyi egy nyalábba nőtt, egyfalkás, kettőbe-a különálló akár csak egy szál is lehet-kétfalkás; ha kettőnél több nyalábba nőttek, úgy sokfalkásnak. Ha a portartók csővé nőttek, akkor csőporzósnak mondjuk a virágot.
A termő egy vagy több termő összenövéséből keletkezik; részei a leginkább gömbölyű, tojás-alakú vagy elliptikus magház, a magház tetején levő bibeszál és ennek a végén egy vagy több gömbölyű buzogány, vagy más alakú bibe. A magház lehet egy vagy többüregű, egy- és többrekeszű.
Ha a virág ágrésze úgy fejlődött, hogy a magház közvetlen a kocsány végén, a csúcsán áll és alatta helyezkedik el a csésze, párta és a porzó, akkor a magház felső-állású, a virág pedig alsó-állású; ellenben, ha a magház alsó-állású, a virág pedig felső-állású. Végül lehet a virág termő körüli, ha a besüppedt termő körül kiemelkedő vacok szélén helyezkednek el a virág részei. A virágok vagy magányosan, vagy többen együtt állnak közös tengelyen; ez utóbbi esetben virágzatot alkotnak.
A legfontosabb virágzatok:
1. A füzér. A virágok kocsánytalanok és a megnyúlt tengelyen ülnek. Alakjai a kalászka, virágai pelyhesek; több kalászka egy tengelyen adja a kalászt; a barka virágai hiányosak és a porzók elporzódása után egészben hullnak le; a torzsa, mikor a füzér tengelye igen vastag.
2. A fürt abban különbözik a füzértől, hogy a virágok kocsányosak. A buga kúp alakú fürt, vagyis alsó része összetett fürt, felső része pedig egyszerű.
3. Ernyő, ha kocsányok a szár csúcsából erednek, és úgy állnak, mint az ernyő küllői; ha a kocsánytalan virágok a virágtengely erősen kiszélesedő vackán ülnek, szorosan egymás mellett és az egész virágzatot a murvapikkelyek övezik, fészkesnek mondjuk.
V. A termés (gyümölcs; fructus); mag (semen)
A termőből fejlődik. A termésben levő magvak a növény szaporító szervei.
Ha a virágban csak egy termő van és belőle fejlődik a termés, akkor egyszerű-; ahol több a termő, ott rendesen annyi a termés is és ez összetett termést képez.
A maghon falazata adja a termés magrejtőjét, a magrügy a magot.
Ha a termés tisztán csak a termőből fejlődik: igazi termések; ellenben, ha a virág más része, Pl. a kehely (almánál), a közös vacok (a szamócánál) járul hozzá, a termést ál-termésnek nevezzük.
A magrejtő rendszerint háromrétegű, minősége szerint száraz és húsos. A száraz termés felnyúló, széthasadó és fel nem nyílóra oszlik.
