A fürdés már ősidőkben gyógytényező volt. A törvények kötelezővé tették a fürdést. Elsősorban a nőknek írtak elő fürdési időket és szabályokat. Jeruzsálemben a Bethesda-tó vizében cölöpökre épült csarnok állott, ahol sok beteg vátakozott arra az időre, amikor a tó vize mozgásba, hullámzásba jött.
A Biblia szerint egy angyal jött a tóhoz és mozgásba hozta a tó vizét; így olvassuk ezt a régi feljegyzésekben. A Biblia szerint, aki elsőnek lépett a felkorbácsolt vízbe, bármilyen betegségben szenvedett is, meggyógyult.
A csodálatos gyógyhatású tó kegyhelye lett a vidéknek. A zsidók itt fürösztötték meg azokat a juhokat, melyeket isteni áldozatra vittek. Ma már a tó kiszáradt. A tó vizét, mely három órányira volt a várostól, Salamon által épített ciszternákba vezették.
Gyógyhatását annak is tulajdonították, hogy ide vezették be az áldozati állatok vérét. A tó vize ásványi sókkla, kénnel, timsóval, salátromos iszappal volt telítve, melynek hatása eső előtt, mikor a tó mozgásba jött, még fokozódott. Mai felfogással itt az iszapfürdő gyógyhatása nyilvánult meg.
Palesztinában a gyógyforrások, kutak és gyógyfürdők több helyen közismertek volta. János evangélista szerint Jézus a Siloah-forrás vizével egy vakot gyógyított meg.

A görögök higiéniája is magas fejlettséget igazol, mert iskoláik mellett fürdő berendezések voltak. Ismerték a tengeri fürdőknek ideget, kedélyt, munkabyrást jótékonyan befolyásoló hatását./
Híppokrates feljegyzéseiben többek között idült és hevegy betegségeknél különböző gyógyító, ásványi és növényi fürdőket ajánl. Ebből az időből származó írások tanúsítoják, hogy az epidaurusi gyógyforrások szénsavas sókat tartalmaztak, melyeket epe- és vesekő betegségeknél és az emésztőszervek rendellenességeinél használtak. Ezenkívül is voltak gyógyforrások, melyek ma ugyan már nincsenek meg, de a megjelölt helyen ásatások ótján tlált fürdőberendezések bizonyítják létüket.

A római birodalom minden nagyobb városában voltak fürdőberendezések, fürdőépítmények. Augusztus császár tudatában volt a fürdőzés kiváló hatásának. Éppen ezért a víz testedző ereje által akart magának szívós katonákat és egészséges népet nevelni. Sokat áldozott ennélfogva fürdők építésére. Feljegyzések tanúsága szerint Kr. után 300-ban Rómában 800 nyilvános fürdő volt.

A görög és római feljegyzésekből ismerjük az akkori, ásványi sókat tartalmazó hőforrásokat is, melyeket különböző betegségeknél, elsősorban az emésztőszervek megbetegedéseinél általánosan használtak. Izzasztóként főleg gőzfürdő szolgált.
Meleg homok, gőzfürdő, hidegleöntés, hidegzuhany már mindenütt szerepel a régi népek gyógyító eljárásainál és említést tesznek krónikásaik, hogy gyógytényezőként szerepeltek a fej betegségeinél, gyomorbajnál, hűlésnél, továbbá a mandula- és szemgyulladásoknál.
A meleg fürdő legkezdetlegesebb formájú az ún. kőfürdő volt, amikor izzóvá tett kövekre vizet öntöttek és a felszálló gőzöket a betegnek, vagy annak egyes testrészének megizzasztására használták. Ezenkívül háziszőttes takarókba is göngyölték a betegeket, hogy mág jobban megizzasszák.

Az északi népeknél a lakóház mellett berendezett fürdő és izzasztókamrák maradványit találták. Írott feljegyzések tanúsítják, hogy a már legrégibb korban - még belső bajokra is - különböző gimnasztikai gyakorlatokat, hideg fürdőket, gyógyítófüveket használtak és a kúra támogatására ásványi sókat tartalmazó vizeket ittak.

A keresztes hadjáratokból hazatért vitézek vetették meg az alapjait Nyugat-Európában az általuk kultivált fürdőzésnek. A harmincéves háború azonban mindent romba döntött.
Itt említjük meg, hogy talán sehol a világon olyan ésszerűen nem fürödnek az emberek ősidőktől fogva, mint Japánban. Ezek az ésszerű, nemzedékről nemzedékre szálló fürdőzési szabályok Európában szinte feledés számba mennek.

A XVIII. sz-ban már népfürdők keletkeztek. A nap által felmelegített iszapfürdők meghűlésnél, savófürdők scrofulosisnál, hangyafürdők reumánál és köszvénynél voltak használatosak. A sorvadásos gyermekeket leforrázott borjóláb sós levében fürösztötték. Részleges hűlésnél rozmaringlevél-fürdőt kapott a beteg és a fürdővihez bort is öntöttek.

Vértódulásnál mustármagos forró, ecetes lábvizet vettek. A hamu- és konyhasós forró lábfürdők pótolhatták a most drágán és nem minden ízléstelenség nélkül hirdetett lábfürdőket.
Mindezek a fürdők s a következőkben elmondandó növényi fürdők is a régi - a mi gyakorlatunkban bevált természetes gyógyító eljárások maradványai. A kultúra fejlődésének ótjait vizsgálva a fürdőkre vonatkozó érdekes adatokat találunk.

A nyilvános fürdők gyógyítóerejüknél fogva mindig nagyobb látogatottságra tesznek szert. Viszont egyes népfajoknál a fürdővel kapcsolatos gyógymódok - talán vallás erkölcsi okokból - nehezen váltak általánossá.
Minél kultúráltabbak lettek a népek, annál inkább vált népszerűvé, sőt mondhatni divatossá a gyógyfürdők használata. A bizonyos bajoknál nagy gyógyhatású fürdőket sok esetben messze vidékről is felkeresik a betegek. Így ismertek lettek a reumatikus bajokat gyógyító fürdők között Hévíz-fürdő és a torontáli Medence, melyeknek népszerűsége már a legrégibb időkre vezethető vissza.

A tehetősebb családok régebben házi gőzfürdőket rendeztek be otthonukban. Ma már a legfelfokozottabb igényeket is kielégítik a népegészségügyet szolgáló fürdők. Ott azonban sajnos még nem tartunk, hogy mint Amerikában e század elején, nálunk is a felépítendő új házakban kötelezővé tennék a fürdőszoba megépítését.

Érdekes megemlíteni, hogy még nem is olyan régen, odahaza úgy készült a gőzfürdő, vagy növényi fürdő, hogy egy nagy hordóba vagy dézsába széket állítottak, a szék mellé zsámolyt tettek, forró vizet, vagy forró teafüzetet öntöttek a dézsába, majd ezt hideggel leöntöték megfelelő hőmérsékletre, a beteget a székre ültették és nagy kendőkkel úgy betakarták, hogy csak a feje látszott ki belőle; 1/4-1/2 óráig benn hagyták, azután szárazra dörzsölték. Néha még hideg vagy langyos ruhával is megdörzsölték és utána ágyba fektették.

Oroszországban és a Keleten még ma is így használják a gyógyító gőzfürdőket. Galiciában a nyilvános fürdőben szokásban van, ahol még nem modernek a gőzfürdő berendezések, hogy a fürdőzők fürdés után kis kancsókból leöntözik egymást. Szokásban volt, hogy nyírfavesszőköteggel is megvesszüzték egymást.

A budai fürdők közül, a Rácz-, Császár-, Rudas és Király-fürdőkben találták meg a fürdőberendezések régi maradványait, melyek az akkori kor berendezéseivel lépést tartottak. Feljegyzések igazoljáők, hogy növényi fürdőket, kőfürdőket itt is ismerték.
Ha most már átgondoljuk mindazt, amit erről a primitív fürdőzésről tudunk, elmondhatjuk, hogy a gőzfürdő felhasználásában nem változik sokat, csupán modernebb, kényelmesebb, körültekintőbb és szakszerűbb lett az alkalmazása.

Igen sok betegség a bőr hiányos kipárolgására vezethető vissza. A víznek a bőrre való mechanikus hatása fokozza a bőr működését. Ha nem elégszer és nem kielégítően mossuk meg vízzel a test felbőrét, úgy a lehámló, leváló hámsejtek, a faggyúmirigyek váladéka, az izzadás elpárolgása után visszamaradó képződmények, a levegőből rászálló por és piszok a bőrön lerakódik.
Ennek következtében a bőr munkája lecsökken, a pórusok eldugulnak és képtelenek az anyagcsere váladékot kiválasztani. A váladék egyik része a bőrszövetben rakódik le és a bőr felszínén kiütéseket okozhat. A másik rész felszívódik és így a veséknek kell kiválasztani, ami nem közömbös a vesékre, mert a felszívódás fokozottabb munkát igényel.

A gyakori mosdással igyekszünk az elhalt, leváló hámsejteket eltávolítani. Erre a célra lúgos szappanokat használunk. Ezzel a lúgos mosással részben kivonjuk a felbőrnek zsírosságát és kilúgozzuk a felső sejtrétegből a könnyen kioldható anyagokat. A sejtek erre a műveletre elvesztik ruganyosságuk egy részét, a bőr érdes lesz és megbetegedhet.

A szappan szerepe a mosakodásnál, fürdésnél fontos és nagy elővigyázatosságot igényel a szappanok megfelelő megválasztása. Szokásban volt régebben a fürdő után a testnek beolajozása is.
Különböző fürdőknél arra legyünk elsősorban figyelemmel, hogy a beteg, legyöngült szervezetet körültekintő gondossággal ápoljuk, mert a tapasztalat már sokszorosan igazolt, hogy a kemény és rohamosan keresztülvitt kezelés nemcsak hogy nem használ, hanem legtöbbször árt.

A természetes gyógymód sohasem alkalmaz hevesen ható eljárásokat, mert az erőszakos gyúrásnak, taposásnak, dögönyözésnek, dagasztásnak és egyéb tortúrának kevés az értéke és még kevesebb az értelme. Igazolva van, hogy a szakértelmmel enyhén alklamazott ledörzsölés puszta kézzel, vagy érdes szövetanyaggal, a hatás kiváltás tekintetében a legideálisabb megoldásnak felel meg.

Szükségesnek tartottam ennek megismerését, mert éppen a fürdőzéssel, masszázzsal, gőzfürdőzéssel kapcsolatban sok furcsaság és felesleges móka lett éppen napjainkban általánossá.
Ebből a szempontból éppen az ásványifürdők is heves hatásuknál fogva kifogásolhatók mindamellett, hogy alkalmazásuk néha elkerülhetetlennek látszik, mert pl. reumánál, ischiásnál, mirigybetegeknél, női bajoknál pl. sósfürdőt is szoktak ajánlani, a természetes, kiválasztó, növényi gyógyszerek mellett.
A fürdőkről elmondott bevezető után ismerteni fogom a növényi hozzátételllel készült fürdőket. Főképpen a csodálatos hatású és sokoldalúan felhasználható növényi fürdők, így a szénapolyvával készültek tudnivalói fontosak.